Áprilisban indul a nyílt innovációs portál Nemzetközi példák alapján a CHIC Közép-magyarországi Innovációs Központ Nonprofit Kft. 2011. áprilisában létrehoz egy innovációs verseny portált, a nyílt innovációs fejlesztések egyik legkisebb költségigénnyel megvalósítható, és a legkisebb kockázatot magában rejtő típusát. Bővebben >>>
Meghívó - BITEP Vezetői Klub március 3-i rendezvényére Tavaszváró rendezvényünkön újabb lehetőséget szeretnénk biztosítani a környezetünkben működő cégek számára a kapcsolatépítésre, az információ cserére, megbeszélésekre és nem utolsó sorban az előadásokkal a szakmai ismeretek bővítésére. Bővebben >>>
Megújuló Energia Menedzsment Program A CHIC Nonprofit Kft. az Európai Unió Leonardo da Vinci programjának támogatását élvező EMPRES projekt keretében elkészítette és tesztelte az alábbi képzési modult, amely első eleme egy komplex megújuló energia menedzser kurzusnak. Bővebben >>>
Környezetvédelmi adatszolgáltatás a gyakorlatban (1 napos képzés) Márciusban aktuális a vállalkozások levegőtisztaság-védelmi bevallásának elkészítése. Képzésünkön az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szakértői: Tóth Ilona Mária (hulladékgazdálkodási felügyelő) és Németh Szaniszló (levegővédelmi szakértő) útmutatásával segítjük Önt az éves levegőtisztaság-védelmi bevallás helyes kitöltésében.
Bővebben >>>
Információk szellemi termékek hasznosításával és spin-off cégek alakításával kapcsolatban A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a BMF-RKK valamint a CHIC Közép-magyarországi Innovációs Központ Nonprofit Közhasznú Kft együttműködésében került kidolgozásra a „Szolgáltatásfejlesztés szellemi termékek feltárására és új vállalkozásokban (spin-off) való hasznosítására a kreatív ipar felsőoktatási intézményeiben” című pályázat, aminek keretében kidolgozásra került, hogy hogyan lehet a termék, technológiai és szolgáltatás ötleteket hasznosítani. Bővebben >>>
Openinno - formálódó megközelítés A Közép-magyarországi Innovációs Központ keretében az NKTH-tól elnyert kétéves támogatás felhasználásával kutatást folytatunk nyílt innováció témakörben, amely elméleti kutatást, internetes portál felállításának lehetőségeit, a Living Lab-ek működésének elemzését és un. “polgár megkérdezést” foglal magában. A projekt vezetője Hronszky Imre, CHIC kutatásvezető, a BME egyetemi tanára. Tagjai: Buzás Norbert egyetemi docens, Kovács Katalin, a CHIC tagja, illetve Veress József. A projektben végzett munkát tanácsadó testület segíti, mely vezetője Nyiri Lajos, Zinniagroup Bt., tagjai Tamás Pál, MTA Szociológiai Intézet, Danyi Pál, T-Com, Farkas János, BMGE és Meyer Dietmar, BMGE. Bővebben >>>
Az „élő laboratóriumok” működését megalapozó nyílt innováció néhány fontos jellemzője
A CHIC és az NKTH együttműködése keretében folyó kutatás során a magyarországi élő laboratóriumokat, mint a „nyílt innováció” egyik fontos módszerét és eszközét vizsgáljuk – más témák mellett. Érdemes részletesebben áttekinteni néhány, a „nyílt innovációhoz” kapcsolódó kérdést, mielőtt az élő laboratóriumok magyarországi tapasztalatait ismertetnék.
Bővebben >>>
Spin-off konferencia a CHIC-ben 2009. október 17-én a CHIC Közép-magyarországi Innovációs Központban került megrendezésre a A spin-off vállalkozások jelentősége, lehetőségeik és szerepük a gazdaság fejlesztésében című konferencia. Bővebben >>>
Living Lab kutatás a Visegrádi országok körében A Közép-magyarországi Innovációs Központ újabb kutatásba kezdett, mely során a már futó „Nyílt innováció, Living Lab és társadalmi párbeszéd ösztönzése Magyarországon” projekt egyik fő témáját, azaz a Living Labek magyarországi felmérését nemzetközi szintre terjesztette ki: a Visegrádi országok körében lengyel és szlovák partnerrel együttműködve folytat további vizsgálatokat. Bővebben >>>
Living Lab A CHIC és az NKTH együttműködésében zajló Living Lab kutatás célja az innováció elősegítése helyi, regionális, nemzeti és a gyakorlatban már globális szinten is.
Az élő laboratóriumok sokféle napi tevékenységet végeznek, eltérő módszereket, gyakorlatot és eszközöket használnak a gyakorlatban. Az élő laboratóriumban rejlő egyedi lehetőséget a folyamatosság, nyitottság, a realizmus, a felhasználók képességeinek és tevékenységük hatókörének, eredményességének erősítése alapozza meg. A siker egyik fontos eleme a fenti megközelítés összekapcsolása, dinamikus kölcsönhatása a spontaneitással, így a tömeges önszerveződő civil együttműködésben rejlő társ-alkotói energiák „felszabadításával”.
Bővebben >>>
„Nyílt innováció, Living Lab és társadalmi párbeszéd ösztönzése Magyarországon 2008. szeptemberben a Közép-magyarországi Innovációs Központ (CHIC) Kht. keretében működő Vállalkozásfejlesztési és Innovációs Kutatóközpont az NKTH-tól pályázati támogatást nyert el a „Nyílt innováció, Living Lab és társadalmi párbeszéd ösztönzése Magyarországon” című projekt megvalósítására. Bővebben >>>